A közelgő hosszú hétvégén a magyarországi autópályákon jelentős forgalom-növekedésére lehet számítani, ami az e-matricák eladási darabszámának emelkedését is maga után vonja. Ezt figyelembe véve a sorban állás elkerülése érdekében érdemes elővételben megváltani az úthasználati jogosultságot. Erre az ÁAK Zrt. közel 2100 értékesítési helyet számláló saját és viszonteladói hálózatán kívül többek között mobiltelefonon és interneten keresztül is lehetősége van az autósoknak.
Az elmúlt évek tapasztalatai szerint az úgynevezett hosszú hétvégéken jelentős forgalomnövekedés figyelhető meg az Állami Autópálya Kezelő Zrt. által üzemeltetett úthálózaton. A Halottak napjához kapcsolódó időszakban a növekedés hátterében elsősorban a belföldi utazások, rokonlátogatások számának emelkedése áll. Az ebből eredő intenzív járműforgalom valószínűleg a hosszú hétvége mindegyik napjára jellemző lesz.
A közlekedés zavartalansága érdekében az ÁAK Zrt. jövő hét szerdáig szüneteltetni fogja a nagyobb tereléssel járó fenntartási, felújítási tevékenységét. Ilyen jellegű munkálatra volt példa az M1 autópálya országhatár felé vezető oldalának 40-45. km-szelvénye között zajló burkolat-felújítás is, amely tegnap fejeződött be. Bár a terelést az érintett szakaszon a hosszú hétvége előtt csak a jobb pályán lehet elbontani, mindkét irányban 2x2 sáv áll majd az erre közlekedők rendelkezésére.
A nagyobb forgalom nagyobb balesetveszélyt is jelent egyben. Ennek csökkentése a szokásosnál is nagyobb koncentrációt, körültekintést és türelmet igényel. Mindezek mellett azt a tényt is érdemes figyelembe venni, hogy ezekben a napokban olyan járművezetők is autóba ülhetnek, akik az év nagy részében viszonylag kevés időt töltenek a gyorsforgalmi úthálózaton, ezért rutintalanságuk nagyobb kockázatot hordoz magában. Ezen kívül indulás előtt az aktuális időjárási körülményekről is tanácsos tájékozódni, hiszen októbertől kezdve a hajnali, illetve reggeli órákban egyre gyakrabban megy fagypont alá a hőmérséklet, és ennek következtében komoly csúszásveszély alakulhat ki.
Az autópályák forgalomnövekedése kézenfekvő módon az e-matricák eladási darabszámának emelkedését is maga után vonja, így ezek az Állami Autópálya Kezelő Zrt. ügyfélszolgálati irodáin és a viszonteladói hálózat egyes pontjainál sok esetben csak hosszas sorban állás után szerezhetők be. A Társaság a közelgő hosszú hétvége kapcsán szeretné felhívni az utazóközönség figyelmét, hogy az úthasználati jogosultságot elővételben is meg lehet vásárolni, Ezen kívül az ÁAK Zrt. virtuális e-matrica értékesítő rendszere négy alternatív lehetőséget biztosít a vásárlása:
• Interneten keresztül, (elővételben is)
• Bankkártyás fizetéssel mobiltelefonon keresztül, (elővételben is)
• Mobiltelefonról küldött SMS üzenet segítségével (mindhárom hazai szolgáltatónál elérhető),
• Telefonhívással.
A felsorolt megoldások segítségével az autósok gyorsan, kényelmesen és sorban állás nélkül juthatnak úthasználati jogosultsághoz. Ezen felül az első két esetben az érvényességi idő kezdetét is megválaszthatják, így előre meg tudják vásárolni az e-matricákat, ami nagyban megkönnyíti a tervezett utazásokra való felkészülést. A szolgáltatókat, valamint a szolgáltatások leírását a www.autopalya.hu oldalon, az E-matrica & Díjfizetés \ Online vásárlás menüpont alatt lehet elérni.
Az ÁAK Zrt. felhívja az e-matricát vásárlók figyelmét, hogy a későbbi pótdíjfizetés elkerülése érdekében a vásárláskor pontosan adják meg a szükséges adatokat (rendszám, ország, díjkategória, érvényesség kezdete, érvényességi időtartam), és a végleges jóváhagyás előtt körültekintően ellenőrizzék azokat. Az összes értékesítési módnál lehetőség van arra, hogy a rögzített adatokat a végső jóváhagyás előtt módosítsák, illetve visszavonják. Fontos, hogy minden tranzakció esetében meg kell várni a visszaigazolást (hagyományos értékesítő helyen az ellenőrző szelvény vevői példányát, elektronikus értékesítő rendszernél a szolgáltató által küldött értesítést). A vonatkozó jogszabályi előírások szerint a díjköteles autópálya-szakaszokat csak érvényes e-matricával lehet igénybe venni, tehát azt már a pályára való felhajtás előtt meg kell vásárolni.
Halottak napja kapcsán fontos néhány szót ejteni az Állami Autópálya Kezelő Zrt. hálózatán kialakított kegyeleti emlékhelyekről is. A magyarországi gyorsforgalmi utakon elhunytak emlékére ugyanis sokan szeretnének valamilyen tárgyat, virágot vagy mécsest elhelyezni, jellemzően azon a helyen, ahol maga a baleset bekövetkezett (pl. a leállósávon, vagy a szalagkorláton). Az ÁAK Zrt. amellett, hogy megérti ezt a szándékot, és osztozik a hozzátartozók fájdalmában, útüzemeltetőként nem tekinthet el attól a ténytől, hogy ez a tevékenység nem csak a megemlékezőkre, de az utakon közlekedőkre is óriási veszélyt jelent. Közlekedésbiztonsági megfontolásokból a társaság az elmúlt egy évben ezért autópályánként / autóutanként egy-egy kegyeleti emlékhelyet alakított ki, ahol méltó módon lehet tisztelegni a közlekedési balesetekben elhunytak emléke előtt. Az emlékhelyek listája:
- M0 autóút: Alacskai pihenő (37. km-szelvény, 4. sz. autóút felé vezető oldal)
- M1 autópálya: Grébicsi pihenő (72. km-szelvény, Győr felé vezető oldal)
- M2 autóút: Gödi pihenőhely (25. km-szelvény, a Vác felé vezető oldal)
- M3 autópálya: Kerekharaszti pihenő az 51. km-szelvénynél (a Bp. felé vezető oldal)
- M7 autópálya: Töreki pihenő (109. km-szelvény, Bp. felé vezető oldal)